Táncolós Kézműves Tábor 2018. július 23-27.

Táncolós és kézműveskedős tábor lesz ez! Fiúknak is, lányoknak is!

“A tánc a lélek rejtett nyelve.”

Martha Graham
 
Időpont: 2017. július 23-27.
 
Helyszín: Kelenfa Családi és Szabadidőközpont (1119 Budapest, Tétényi út 72/b)
 
Korosztály: 3,5-7 éves óvodások, azok akik már tanultak táncolni és azok akik még sosem

Apropója: Táncolni nyáron is remek időtöltés, gyöngyfűzéssel meg még inkább!

 

táncolós ovis napközis tábor a kelenfában

Táncolni mindenki tud. Így születünk, belénk van kódolva. Az egész pici babák is ösztönösen mozognak a zenére, ha meghallják. A tánc felszabadít, segít kifejezni bánatunkat, örömünket, levezetni a feszültséget, "kimondani" ami a szívünket nyomja, anélkül, hogy a megfelelő szavakat kéne keresgélnünk, amiket talán nem is ismerünk.
Ebben a táborban eltáncolunk egészen mesés és varázslatos helyekre. Egész meséket táncolunk el és hatalmas hőstetteket viszünk véghez, kalandokat élünk át és szörnyeket győzünk le vagy éppen mentünk meg.

A tánc mellett kézműveskedünk is, alkotunk néhány kincset érő művet és közben énekelünk, beszélgetünk. A szabadban körbeülünk, zenélünk és énekelünk és ha már ott vagyunk táncolunk is egy kicsit, az sosem árt.

táncolós ovis napközis tábor a kelenfában

 

Napirend

8.00-ra várjuk a gyerekeket és 16.00-kor búcsúzunk. Tánccal indítjuk a napot, aztán kimegyünk a szabadba. A környéken rengeteg bekerített játszótér van, ahová nagy úttesten nem kell átmenni. Általában három dal alatt elérjük a kiválasztott játszót :) Itt némi szabad játék után tízóraizunk és ha tele a pocak, zenés fogalalkozást tartunk a jó levegőn. Ebédre visszamegyünk a Kelenfába. Csendespihenő alatt nem kötelező aludni, de valahogy általában mégis mindenki szokott :-) Ébredés után uzsonnázunk és elővesszük az aznapi alkotni valót. 15.45-kor megbeszéljük a napot és aztán mindenki folytatja az alkotást míg érte nem jönnek.

A gyerekek tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak a táborban. Igyekszünk egészséges, de a gyerekek szájíze szerint való ételeket adni. Bármilyen külön kívánsággal, ételérzékenységgel, szokással keress bátran, hogy segíteni tudjunk!

Amit hozz magaddal, mert kelleni fog:

benti cipő, pizsi, cuki kisállat amivel aludni szoktál :-), naptej, nyári sapka, kényelmes ruha, puha talpú cipő vagy zokni táncolni, kintre olyan cipő amiben lehet rohangálni, mászókázni.

Minimum ketten leszünk a gyerekekkel. Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran!  Korlátozott a létszám, jelentkezz minél előbb, hogy ne érjen csalódás!

Díja: 28 000. (3-szori étkezéssel)- amit a Kelenfában lehet befizetni jelentkezési lappal (kérd a Kelenfában személyesen vagy e-mailen info@kelenfa.hu )

A jelentkezésed csak a teljes összeg befizetése után tudjuk elfogadni.

LEMONDÁSI feltételek: A tábor kezdése előtt 3 hétig tudjátok lemondani. Utána már csak az étkezés díját tudjuk visszatéríteni (a tábor előtti egy hétben történő lemondás esetén már az étkezést sem! 


Szeretettel várunk benneteket,

 

táncolós ovis napközis tábor a kelenfában

 

 

 

Vedd fel velünk a kapcsolatot

  • A
  • B
  • C
  • D

Rólunk mondták

  • „Nagyon örültünk a párommal, amikor először hallottunk a Kelenfáról. Régi hiányt pótol egy ilyen jellegű létesítmény. Nem csak a gyerekek örülnek, hanem mi is. Izgalmas, színes a program kínálata! Egyszerűen szeretjük!” 

    „A barátnőmtől hallottam a Kelenfáról, még nem jártunk a környékén sem, de annyit áradozott róluk, hogy biztosan mi is rendszeres látogatók leszünk kisfiammal, Lackóval!” 

  • „A Facebookon bukkant rájuk a férjem véletlenül. Annyira aranyos volt a beharangozó kisfilmjük, hogy végül is leragadtunk az oldalon, és eldöntöttük: Mi is csatlakozunk a Kelenfás „nagycsaládhoz”. A lányaink már izgatottak, hiszen ha tehetnék folyton bábszínházban ülnének. A Kelenfában ez is lesz, én pedig imádok jógázni!”

     „Rengeteg időt töltök az unokáimmal. Lévén hogy én magam is jó egészségnek örvendek, szeretem az aktív értékes, hasznos időtöltéseket. A Kelenfa azért egy remek hely, mert van a mi korosztályunknak is jóga, a gyerekeknek pedig rájuk szabott színes és érdekes foglalkozások, amiket imádnak! Együtt vagyunk, de mégis mindenki azt csinálja, ami neki való! Ez egy pompás alternatíva azt gondolom, minden gyereknek, szülőnek, nagyszülőnek. Csak ajánlani tudom!”

Akciók Órarend Online bérletvásárlás

Köszöntjük weboldalunkon

Amikor megálmodtuk, elsődleges céljaink között szerepelt, hogy valódi, működő közösséget hozzunk létre. A Kelenfa egy olyan vállalkozás, ahol a család minden tagjának igyekszünk szórakozási, kikapcsolódási, tanulási lehetőségeket illetve mozgásos foglalkozásokat biztosítani.