REGISZTRÁCIÓ BEJELENTEKZÉS
+36 30 3351427  •  infokelenfa.hu
Nagy Andrea
német nyelvtanár
 
email: info@kelenfa.hu
 
Nagy Andreának hívnak, német szakos bölcsész és magyar szakos tanár vagyok.
Lassan 15 éve vagyok a pedagóguspályán. Az egyetem elvégzése után középiskolában a magyar nyelv és irodalom tantárgyat tanítottam, majd szakiskolában a német nyelvet.
 
Néhány éve költöztünk Budapestre, azóta általános iskolában oktatok. Jelenleg a kisfiammal Gyesen vagyok. Már évek óra érlelődött bennem a gondolat, hogy játékos foglalkozásokat tartanék gyermekeknek, végül a családom biztatására idén márciusban belevágtam.
 
A kislányom volt a legnagyobb támogatóm. Ő tavaly szeptemberben kezdte az első osztályt a német nemzetiségi iskolában, és bár sok mindent megtanult már az iskolai órákon, mégis mindig eljött a foglalkozásokra, mivel élvezte azokat.
 
Szerencsére a szülők és a gyermekek is megerősítettek, így a gazdagréti órák mellett a Kelenfában is elkezdem a játékos foglalkozásokat. Remélem, itt is élvezni fogják a gyerekek és sok tudással, élménnyel gazdagodnak. A legfontosabb számomra, hogy megszeressék a német nyelvet.

Óráim

Ovis német
Galéria Adatkezelési tájékoztató Házirend Oktatóink
     © 2019 Kelenfa családi és szabadidőközpont oktato.php?oktato=38