REGISZTRÁCIÓ BEJELENTEKZÉS
  • +36 30 3351427  •  infokelenfa.hu
  • NYÁRI TÁBORAINK már foglalhatóak!

Mini Manó Mozgató

A Mini Manó Mozgató a már tipegő és a világot intenzíven és aktívan felfedezni vágyó 1-3 éves korosztály számára összeállított mozgásfejlesztő program.
 
Az óra során a gyerkőc ebben a kis közösségben megtapasztalhatja a közös játék szabályait és örömeit, miközben a mozgást kísérő mondókázás és éneklés fejleszti a ritmusérzékét és a beszédkészségét is. Az óra során a picik minden porcikáját átmozgatjuk, a nagymotoros funkciók gyakorlása mellett a finommotoros készségeket, az érzékelést, a koordinációt, a vestibuláris rendszert egyaránt fejlesztjük, mindemellett figyelemmel kísérjük a csecsemőkori reflexek leépülésének folyamatát is.
 
A foglalkozás során a kis felfedező végig mezítláb totyoghat, hiszen a talpat érő ingerek ilyenkor kiemelten fontosak a talp megfelelő boltozatának kialakításában.
 
A változatos kalandokat követően pedig az óra végén lehetősége nyílik egy kis közös játékra, levezetésre is.
 
Óra lemondási feltételek:
Kérjük, minden esetben mond le az órát, ha nem tudsz eljönni, ezt az alábbi lehetőségek egyikén teheted meg:

2 órával órakezdés előtt a saját fiókodban lehetőséged van törölni az adott óra foglalását, vagy amennyiben 2 órán belül közbe jön valami és nem tudsz részt venni, kérjük sms-ben +36303351427 vagy emailen info@kelenfa.hu jelezz felénk és mi töröljük a regisztrációt.

Amennyiben órakezdésig az óra nem kerül lemondásra és nem jelzel felénk, a rendszer a bérletből levonja az alkalmat, illetve következő alkalommal rendezned szükséges a le nem mondott óra díját.

Következő időpontok

2026.02.09.hétfő9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.02.16.hétfő9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.02.23.hétfő9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaELMARAD
2026.03.04.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.03.11.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.03.18.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.03.25.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.04.01.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.04.08.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS
2026.04.15.szerda9:30-10:30Balya Ágnes ViktóriaIDŐPONT FOGLALÁS

Oktató

Balya Ágnes Viktória gyógytornász-fizioterapeuta

ÁRAK

1 alkalom:4700 Ft
8 hétig érvényes 6 alkalomra szóló bérlet:25800 Ft
Galéria Adatkezelési tájékoztató Házirend Oktatóink
     © 2019 Kelenfa családi és szabadidőközpont ora.php?ora=75